Jó ötletből van bőségesen. Megcsinálni, na az már macerás. Nekem személyesen már jó párszor volt alkalmam ezek az úton végigmenni életem során, és újra és újra megtapasztalni ennek igazságát. Könnyű volt kitalálni, hogy “írni kéne egy könyvet erről és erről”. Aztán mire abból odáig jutottunk, hogy elkészült, ISBN száma lett, és kaphatóvá vált a boltokban vagy letölthető lett mondjuk az Apple Books-ról ingyenesen, elég hosszú út vezetett. De az is onnan indult, hogy post-it-okra vagy a telefonos jegyzetekbe felírásra kerültek címszavakban a fejezetek. 

A mára multicégek leányvállalatainál és akár központjában is futó Act2Manage app deszkamodellje úgy nézett ki 2014-ben, hogy Dobay kolléga rajzoltatott a fejlesztőcégünk grafikusával egy tucat screenshot-ot egy nem létező applikációból, és ezeket egy prezentációba bedobálva mutattuk meg a Telekomnak a javasolt megoldást az általuk megfogalmazot igényére. Akkor tanultam meg a “deszkamodell” kifejezést. Aztán az MVP-t (minimum viable product), azaz a már működő és nyomkodható terméket egy év alatt sikerült összehoznunk és bevezetnünk az ügyfélnél 600 vezető számára, elképesztő mennyiségű munkával, és az eredmény kb. olyan volt akkor a maga nemében, mint a képen látható legelső Apple számítógép, amit Wozniak úr összekalapált.

Azt is rohadt könnyű volt kitalálni tavaly február 9-én, hogy kéne a pedagógusoknak szervezni ingyenes coaching támogatást. De ahhoz elég sok embertől kellett jó sok munka, hogy kb. 3 hónappal később 250 igénylő meg is kapja ezt a segítséget országszerte, függetlenül attól, hogy Szegeden, Debrecen környékén vagy épp az északnyugati régióban él.

Még egy szálat behoznék ide, miszerint az emberek többsége már azelőtt lebeszéli magát a cselekvésről, hogy egyáltalán egy kapavágást tenne az ötlet megvalósítása érdekében. Például Molnár Peti barátunkat Kovács Ildivel nem tudom hány éven át győzködtük arról, hogy valósítsa meg kiváló elképzelését papír alapon is, amit a Facebookon már sokak örömére művelt évek óta: építőipari helyszínekről származó, csodás és szokatlan nézőpontból készített képeit “ezospiri” stílusú bullshit-ekkel (vagy éppen valós nagy életbölcsességekkel?) látja el. Az első deszkamodellel, amit összerakott, én speciel nem voltam még elégedett, de aztán szerencsére belépett egy profi grafikus a képbe, és pár hónap alatt megvalósult a szép album, aminek első nyomtatott példányai napok alatt elfogytak, lehetett rögtön a következő nyomást szervezni. Mindehhez arra volt szükség, hogy végre a “miért nem” üzemmódból fejben átváltson a “hogyan igen”-re.

Szóval azt mondom én mindenkinek, hogy bátran tákoljon valami kézzel foghatót az ötletéből, mert az ötlet önmagában szart se ér. Aztán ne hagyja abba tákolmány fázisban, hanem szép fokozatosan, apró lépésekkel csiszolgassa, javítgassa, fejlesztgesse, aztán adott esetben hajítsa ki az egészet és kezdje újra egy magasabb szinten. Álmomban se gondoltam volna, hogy az Act2Manage appot harmadszor (!) fogják a NULLÁRÓL újraírni, mire a tényleg fasza, korszerű és nemzetközi szinten is büszkén vállalható 4.0 verzióhoz eljutunk az ötlettől számított 9 év alatt. És még mennyi jó ötletünk van, ami már “csak” a megvalósításra vár… :-D :-D :-D

A film egy több mint tíz éves időszakra fókuszált, európai és világversenyeken játszott mérkőzésrészletekkel, és rengeteg visszaemlékezéssel a játékosok, a szövetségi kapitány és az ellenfelek részéről. Mivel az idősebb játékosokkal kb. egykorú vagyok, volt szerencsém annak idején figyelemmel kísérni a történetüket, de nem fanatikus szurkolóként, hanem alkalmi sportkedvelő tévénézőként.

Teljesen szubjektív módon kiemelnék néhány érdekességet, amelyek engem megfogtak a filmből:

• Rögtön az elején kiemelték a játékosok, hogy milyen kiváló kapcsolat alakult ki közöttük a válogatottban, és hogy ezt korábban nem feltétlenül tapasztalták. A munka, a magas szintű teljesítmény és a mély, baráti kapcsolatok a közhiedelemmel ellentétben nagyon jól összeegyeztethetők. Csakúgy, mint a humor, a jókedv és a lazaság. Persze akkor, ha ott van mellette a profi hozzáállás és a kemény munka is.

• A vezetők (edző, csapatkapitányok) és a csapattagok intenzív, folyamatos és őszinte kommunikációja elengedhetetlen a fenntartható, magas szintű teljesítményhez.

• Egy diverz csapatban mindig más tud lenni a nyerőember. Egyrészt nem mindig ugyanazzal tudsz győzni, másrészt mindenki máskor van épp csúcsformában.

• Rengeteg olyan tétmérkőzés volt (negyeddöntők, elődöntők, döntők), ahol a csapat a meccs elején jelentős hátrányból indult, ahol szinte az egész mérkőzésen futott az eredmény után, vagy ahol az utolsó percekben még az ellenfél vezetett, mégis sikerült a végén győzni. Nem adták fel.

• Bár mindenki a három olimpiai aranyra emlékszik, akár 2-3 olyan év is lehetett közöttük, amikor egy-egy világbajnokságon vagy világkupán nem sikerült a dobogó tetejére állni, vagy már korábban elakadt a csapat a versenyben. Olyan is előfordult, például az első olimpiai arany utáni botladozó években, hogy komolyan megkérdőjeleződött a szövetségi kapitány személye.

Hiába beszélünk tehát a világ legjobbjairól egy sportágban, egyénileg és csapatszinten egyaránt, annyi mindenen múlik az eredményesség, hogy adott esetben hosszú éveken keresztül érezhetik sikertelennek magukat. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy két vagy három év múlva, ha továbbra is rendületlenül próbálkoznak, ne lehetnének újra az abszolút csúcson.

Bár azért óvatosan kell bánni a sportanalógiákkal a vezetésben, hiszen a profi sportolók sok területen különböznek az átlagemberektől, és a teljesítmény-leadás is más keretek között történik. Ezzel együtt nem árt tisztában lennünk nekünk, hétköznapi embereknek is azzal, hogy a rossz kezdés még nem jelent semmit, sőt, a meccs utolsó percében is abszolút lehetséges fordítani, ha egyáltalán kitartunk addig. Ráadásul az, hogy ma veszítettünk, egyáltalán nem jelenti, hogy holnap, jövő hónapban, vagy egy év múlva is ez a sors vár ránk, ha szisztematikusan dolgozunk az ügyünkön. És az is teljesen normális, hogy a szuper eredmények után jön néhány vergődős év, amit újra követhetnek bámulatos történések, ha kitartóan és tudatosan gyakorlunk, alkotunk, haladunk előre az utunkon.