Íme a sztori:

Főhősünk egy hétköznapi 40-es családapa, aki folyton küzd saját természetével egészsége megőrzéséért, túlsúlya, vérnyomása, figyelemzavara karbantartásáért, mindez nem könnyű feladat számára. “Egyél kevesebbet”, “mozogj többet” és “jól szervezett napirend szerint élj”, mondták neki a “retro” 90-es évek szakavatott tanácsadói. Igen ám, de mindez neki nem megy könnyen. Azért, hogy mihamarabb a lényegre térhessek, nem részletezem, miért – biztosan köztetek is akad olyan, aki küzdött már a fenti kérdések valamelyikének megoldásával. Térjünk inkább a megoldásra!

Hősünk aktuális törekvése arra irányult, hogy napjaink fitness-trendjeit követve, ő is elkezdjen napi 10 ezer lépést sétálni. Könnyűnek tűnik-e ez? Attól függ. Hősünk megnyitotta a fittness-appot a telóján és kiderült, hogy napi 2500-3000 lépés a baseline, amit törekvése megfogalmazásának idején általánosságban naponta sétál. Hát innen nézve a 10 ezer messzinek tűnt, de azt gondolta, megpróbálja. Miután először elhatározta, eljutott néha napi 5000-ig is, majd látva, milyen nehéz ez, több nekifutását is félbeszakította közel két éven át. “10k lépés minden nap?” egy újabb jó tanács, ami nehéznek bizonyult számára, és ezt szomorkodva konstatálta, de újra és újra megkísérelt valamit tenni eme szokás kialakítása érdekében.

Ha józanul átgondoljuk, érthető, hogy újra és újra eltántorodott. Ki szeret minden nap szembenézni a kudarcával. Jobb ezt nem is erőltetni, gondolta ő is. Történt aztán egyszer, hogy átgondolva B.J. Fogg tudományát a szokások kialakításáról (Tiny Habits címen jelent meg könyvben), azt gondolta:  “Tegyünk egy újabb, a korábbiaktól jelentősen eltérő kísérletet! Ha minden okosságomat bevetem, csak találok arra megoldást, hogy egyszer elérjek legalább 7k lépésig.” Ez ugyan nem 10k, de lényegesen több, mint, amit valaha sikerült eddig.”

Összeszedte hát rutin-tevékenységeit, amelyeket gondolkodás nélkül is elvégez minden nap, ezek olyan szokások, melyek elvégzéséhez nem kell külön figyelmeztetés, erőfeszítés és megjelölte azokat, amelyek segíthetik őt törekvése elérésében:

• a kutyát naponta min. 3-szor meg kell sétáltatni, de lehet többször és hosszabban, mint eddig,
• a városba el kell menni megbeszélésekre, de nem kell mindig motorizált eszközökre szállni,
• a család számára be kell vásárolni a boltban, de lehet ezt naponta és gyalog is, akár este 8 után a sarki közértből is, nem kell feltétlen hétvégi nagybevásárlást csinálni kocsival, és így tovább…

Képzeljétek, meglett neki a 7 ezer lépés!

Egyszer.

Viszont úgy tűnt, hogy ez nem is olyan fárasztó, és közel sem lehetetlen, tehát úgy határozott, engedélyez magának egy pici örömködést az átmeneti siker kapcsán. Meg is veregette saját vállát, és elmondta közvetlen környezetének, mit tapasztalt.

A sikerélmény újabb kísérletek elvégzésére sarkallta, mert bár még nem 10k, de már 7k, lehet, nem a mennyiség a kulcs, hanem az, ha megismétli. Némely kísérletei nem zárultak ugyan sikerrel, de hősünk megtanult annak is örülni, ha kipipálhatott egy számára nem annyira megfelelő módot törekvése előremozdítására, és utána továbbléphetett.

A kísérletezés oda vezetett, hogy kiderült, meg lehet ismételni akár minden nap is a 7k-t, ami hamar 8, majd 9, végül 10k is lett. Ma már könnyedén teljesíti elhatározását minden nap. Kiderült, hogy egy halom olyan holtidő van a mindennapokban, amikor össze lehet hozni 50-100 extra lépést, míg valamire várunk és az sem gond már, ha este néha úgy ér haza, hogy még nagyon sok hiányzik.

Mi történt itt viselkedéstudományi terminológiával leírva a folyamatot? Pár kiemelendő részlet:

1. Hősünk először engedélyezte magának, hogy kicsiben gondolkozzon:

Ha növelni akarjuk annak a valószínűségét, hogy egy cselekvést megteszünk, nagyon le kell egyszerűsítenünk, főként, ha szokássá akarjuk fejleszteni, így kevés motiváció, lelki erő is elegendő lesz ahhoz, hogy megtegyük és megnő a valószínűsége is, hogy sikerrel járunk. Ha szokássá akarjuk fejleszteni, ragasszuk a cselekvést olyan kiváltó eseményhez, amely már ma is egy szokásunkat vezérli (pl. reggel van és ki kell vinni a kutyát).

2. Ahogy hősünk kis lépésekkel sikerrel járt, megjött a kedve a további kísérletezéshez:

A sikerélmény támogatóan hat a motivációnkra és a felszabaduló dopamin-hormon nagyon gyorsan hozzásegít minket ahhoz, hogy alig várjuk, hogy újra megtehessük azt, ami a sikerélményhez vezetett. Nem kell 30-60-90 nap az apró szokások kialakításához, néha már 1-2 ismétlés is elegendő, adjunk csak egy mobiltelcsót egy kisgyerek kezébe.

3. Az ünneplés fontos: 

Ér örülni az első apró sikerélménynek, “ha már gondoltál rá, vagy beszéltél róla”, akkor is a csinálást támogattad. Amikor először sikerült 7k-t lépni, nem azon búsongott hűsünk, hogy még nem 10k, hanem annak örült, hogy ezt a köztes szintet elérte, és azon kezdett pörögni, vajon meg tudja-e ismételni, még mielőtt feljebb tette volna a lécet.

4. Amikor nem sikerült, új úton próbálkozott:

Igenis ér annak is örülni, amikor kipipálunk egy újabb módot, ami nem oda vezet, ahova tartani szeretnénk. Őrült gondolat ez a mi kultúrkörünkben, pedig nagyon is valid, ha belegondolunk. Igaz, nem erre neveltek minket: Az iskolában egyből bevarrták a karót, amikor nem tanultál, igaz? Aztán kaparhattál, hogy kijavítsd. Szerencsére szokásaink alakításakor legtöbbször nem varrja be senki a karót a naplóba. Ezt jó, ha tudatosítjuk magunkban. Lehetünk hát bátrabbak.

Következtetés:

Az, hogy kicsiben kezded, nem jelenti azt, hogy ott is fogsz maradni. Azt, hogy mi a könnyű, az aktuális képességszinted határozza meg, ami pusztán már attól is fejlődik, hogy az apró első lépéseidet megteszed, ezért nagyon fontos a megengedő attitűd, a kis lépések megtalálása. Nincs globálgalaktikus, mindenkinek működő recept egy adott szokás kialakításához, de te magad rá tudsz találni azokra első lépésekre, amelyeket, ha ügyesen emlékezteted magad és megünnepelsz, bármi is lett belőlük, akkor exponenciálisan megnöveled annak a valószínűségét, hogy egy újabb apró szokást helyezel el a saját cselekvési térképeden.

Ha eddig elolvastad, lehet, hogy megfogalmazódott benned a kérdés, tényleg valós-e a fenti történet. Igen, mindez velem történt, és a “sikeres” szakasz 2024 szeptemberében indult, bár ma már nem nevezném az azt megelőző időt sem sikertelennek. Ma sok más szokással gazdagabban, sok kilóval vékonyabban és sokkal boldogabban élem tovább életemet. Köszönet mindenkinek, aki a kezem ügyébe adta ezen tudásmorzsákat és ösztönzőleg hatott arra, hogy ki is próbáljam. Nem nevezem meg őket, ők úgyis tudni fogják. :o)

Neked mik az aktuális törekvéseid? Megvan, hogyan fogsz nekik apró lépésekben?

Eredetileg, 2021-től vezetőiket a működési kiválóság mentén igyekezték továbbfejleszteni, ehhez kérték csapatunk közreműködését (Tudatos Lean Vezetés program). A lean vezetési gyakorlatok adaptálása során került sorra ez a téma is.

I. A kontextus

Fussuk át először is, mik a belső fejlesztőprogramok, tréningek jellegzetességei:

1. Olyan szakemberek tartják, akik "gyárilag" nem képzett trénerek, viszont a saját szakmájukhoz elég jól értenek.
2. Tanítási "ismereteiket" főképp a közoktatásban megvigyelt módszerekből szerezék.
3. A rájuk vonatkozó ösztönzőrendszer arra a feltételezésre épít, hogy ha az ember jelen van és az anyagot "leadják", akkor az "át is megy".

Tehát kiszemelték ezeket a szakembereket arra, hogy átadják tapasztalataikat másoknak, azért, hogy kollégáik is olyan ügyesek lehessenek majd egy nap, mint ők. Nos, ehhez érdemes átgondolni pár alapvető összefüggést, amelyek javarészt szembe mennek a fenti peremfeltételekkel. Nézzük mik ezek:

Attól, hogy te ügyes vagy, nem biztos, hogy át is tudod adni. A tanításnak megvannak a maga tudományosan is alátámasztott összefüggései. Új információk megtanulásához szükséges a jelenlét, ez nem kérdés, de ez nem elég. Kell még osztatlan figyelem, lehetőség az új információk értelmezésére, és az sem árt, ha 5-15 percen túl nem toljuk az egyirányú információáramot. Szükségünk van a kipróbálásra, a megvitatásra. Pl. úgy, hogy felelevenítünk kapcsolódó tapasztalatokat, és ezt megvitatjuk egymással. Ettől még nem fogunk emlékezni rá egy-két nap múlva, de legalább nem dőlünk ki a padból az első 20 perc után, és néhány további módszerrel az emlékezés és a képességfejlődés útjára is ráléphetünk.

A felnőttkori tanulás esetén domináns sikerkritérium a gyakorlatba ültetés. Fontos tehát tisztázni, hogy tanítványunk hol és mikor fogja hasznát venni az újonnan megszerzett információknak, és hogy valamivel emlékeztesse magát az adott helyzetben, hogy elővegye a tanultakat. Ezt kifejezetten nehezíti, ha több napon át kell “iskolapadban” ülni és újabb információkat befogadni, sokkal jobb, ha apróbb szeletekben adagolják a tudnivalót, és közben azokat azonnal hasznosítani tudjuk a mindennapokban.

A jó teljesítmény nem következik tehát pusztán abból, amit a legtöbb tréningen mérünk: hogy jelen voltál-e. A jelenlét nem jelent odafigyelést, és a figyelemből nem következik sem a megértés, sem a megjegyzés. Az emlékezés nem jelent képességet, és a profi teljesítményhez is szükség van még pár dologra.

II. A megoldás: Tudatos Tanítás program

Résztvevőinkkel a program elején kitűztük saját céljukat: miben szeretnék látni, hogy az általuk tartott képzések tekintetében ügyesednek. Volt, aki egy jobb felépítést, több kérdést, nagyobb résztvevői eltökéltséget, és olyan is, aki több mosolygós arcot szeretett volna látni. A személyes motivációk tisztázása élesítette a figyelmüket, hogy megtalálják a “szerszámosládából” azokat az eszközöket, amivel a kívánt hatást erősíthetik.

A számukra biztosított Tudatos Tanítás program három workshopból és utánkövető coachingokból állt. Áttekintettük a tanulás neurobiológiai mechanizmusait, motivációs hátterét és azokat a tréneri, tanítási módszereket, amelyek kombinálásával növelni tudják a figyelemfenntartás és a tanulás esélyeit. Végigvezettük őket egy tervezési folyamaton, amely figyelembe veszi a fenti összefüggéseket, majd ráirányítottuk a figyelmet a gyakorlatba ültetés néhány fontos tényezőjére, amelyek segíthetik hallgatóikat a tanulásban. A modulok között párokban dolgozva számoltak be egymásnak és a facilitátornak a (re-)design során megtett lépéseikről, tapasztalásaikról.

A program végére a csapat 70%-a már éles helyzetben szerzett tapasztalatokról számolt be. Többek között ilyen visszajelzéseket hallottunk tőlük:

“A program segített érdekesebbé tenni az anyag leadását. A tanultak megvitatása, a kétoldalú kommunikáció színesítette a folyamatot. Hallgatóim nem csak jobban élvezik, de több mindenre is emlékeznek a végén…”

“Tudatosan kerestem kapcsolódó történeteket az egyes elméleti részekhez, amelyek megkönnyítik a tanultak előhívását az emlékek közül, úgy tűnik elég jól sikerült…”

“Az, hogy a folyamat elején tisztázzuk, ki miért van itt és leíratom velük a céljaikat, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jobban figyelnek és többet kérdeznek…”

“Azt szerettem volna, hogy jegyzeteljenek, de nem csinálták, végül megkérdeztem: miért nem. Megmondták, túl nehéz és túl sok, amit le kéne írni. Végül úgy döntöttünk, hogy kinyomtatom nekik a vázlatot és ők beleírják azt, amire még szükségük van… Ez működik…”

Összegzésképp azt mondanám: jó, hogy ennyi mindent tudunk, de még jobb, ha ezt szisztematikusan fel is használjuk arra, amire való, jelen esetben az emberi lények tanítására. Köszönet Cservenyák Tominak a kutatásáért és a tudáskurátori tevékenységéért, amivel létrehozta ezt a rendszert. Olvassátok el a témába vágó könyvét is!