Amellett, hogy ez kíváncsivá tett, már az elnevezésből gyanús volt, hogy két olyan összetevővel operál, amelyek a saját tapasztalataim szerint is kritikusak, amikor változást szeretnénk elérni: a tudatosabb gondolkodás és a cselekvés. Kezembe akadt Seth Gillihan, a University of Pennsylvania adjunktusának Kognitív viselkedésterápia egyszerűen című könyve, ami jól érthető áttekintést adott a témáról. Ebben az bejegyzésben azonban nem a terápiás irányzatról vagy módszerekről szeretnék írni, inkább arról, hogy mi szólított meg a könyvből, kapcsolódva az emberi működésről összegereblyézett eddigi ismereteimhez. A megközelítés egyik alapvetése, hogy az érzelmeink, a gondolataink és a viselkedésünk kölcsönösen hatnak egymásra. Az talán nem túl meglepő, hogy az érzelmek erőteljesen befolyásolják a másik kettőt. Amikor le vagyunk lombozódva, akkor borús gondolataink támadnak, és elmegy a kedvünk a cselekvéstől, passzívabbá válunk. Ezzel szemben lelkesedést érezve csupa optimista gondolatunk van és jó ötletek jutnak eszünkbe, valamint nagy lendülettel csapunk bele a lecsóba. Akár külső, akár belső történések következtében alakulnak ki az érzéseink, ugyanúgy befolyásoló erővel bírnak. Mégsem kell feltenni a kezünket, és teljesen kiszolgáltatni magunkat érzelmi viharainknak. Ugyanis a másik két irányból is van lehetőségünk az időjárás alakítására. Gondolatainkkal jól keresztbe tudunk tenni a pozitív érzéseinek és a viselkedésünknek, de ennek az ellenkezője is lehetséges. Bár rengeteg előnnyel jár az intuitív, automatikus gondolkodásunk, hajlamosak vagyunk szisztematikusan ugyanazokat a gondolkodási hibákat véteni (kognitív torzítások). Ezek aztán téves helyzetértékelést, előnytelen döntéseket, felesleges aggodalmakat és cselekvésbeli önkorlátozást eredményeznek. A CBT azt javasolja, hogy tudatosan vizsgáljuk meg a jó érzések kialakulását nem támogató gondolatainkat és mélyebb meggyőződéseinket néhány szempontból. Milyen bizonyítékok támasztják alá? Milyen bizonyítékok cáfolják? Van-e valamilyen gondolkodási hiba, amit vétettünk? Ha górcső alá vesszük mindezeket, reálisabban tudjuk értékelni a helyzetet, ami visszahat az érzéseinkre. Íme néhány példa a gondolkodási hibákra (cognitive distortions):
- Fekete-fehér gondolkodás (Ez a csávó zseni / totál alkalmatlan. Nem lehet, hogy a skála más értékein is elhelyezkedhet egy kolléga?)
- Túláltalánosítás (Volt egy kolléga a csapatomban, aki állandóan sumákolt. Nem lehet megbízni az emberekben. Esetleg voltak olyan beosztottaid, akikre mindig tudtál számítani?)
- Katasztrofizálás (Visszadobták a prezentációmat. Ki fognak rúgni. Korábban volt már, amikor neked vagy egy munkatársadnak újra kellett írni egy anyagot? Mi lett a következménye? Mennyire valószínű, hogy ezért felmondanak?)
- “Kellenézés” (Egy mérnöknek tudnia kellene önállóan dolgozni és priorizálni. Milyen esetekben várható el a teljes önállóság, és hol lehet szüksége segítségre egy mérnöknek? Mikor igényelsz te magad segítséget, mint a mérnök csapat vezetője?)
- A pozitívumok leértékelése, figyelmen kívül hagyása (Szarul működik az üzem. Már megint állt a termelés egy órát délután. Mi ment jól az elmúlt egy hétben? Milyen számokkal voltál elégedett? Mi mindenben mennek jobban a dolgok mint 3/6 hónappal ezelőtt?)
- Jövendőmondás (Nekik nem lesz hasznos ez a képzés. / Javulni fog a munkaerőpiaci helyzet jövőre. Mitől vagy ebben annyira biztos?)
- Gondolatolvasás (Nem akarnak majd más munkarendben dolgozni. Megkérdezted? Mindenkitől?)
- Téves tehetetlenségérzet (A beszerzésnek két hétre előre kell jelezni az igényeket, nem tudom megoldani hamarabb a gyártást. Beszéltél velük erről?)
- Téves felelősségérzet (Akkor vagyok csak elégedett, ha minden programrésztvevő az összes alkalmon végig ott van, és teljes figyelmét a témának szenteli. Mennyire reális, hogy senki nem lesz beteg, nem utazik el, és nem jön közbe semmi váratlan, SOS helyzet?)
