A Gartner’s HR Practice kutatócsoportja 2021-ben végzett egy felmérést, mely során 12 ország 3544 teljes munkaidős alkalmazottjának véleménye alapján arra mutattak rá, hogy a munkavállalók a hibrid környezetben leginkább a soft skillek fejlesztését tartják fontosnak. Szerintük ezek a legfontosabbak: alkalmazkodókészség, kommunikáció, tervezés, türelem, problémamegoldás, időbeosztás, priorizálás, vagy épp a munka és a magánélet egyensúlyának kezelése. Ezeket a készségeket személyes és szakmai környezetben is használniuk kell, hiszen a hibrid munkavégzés éppen ezek kombinálását jelenti. Talán nem is az izgalmas, hogy mit is takarnak a kissé ködös fogalmak, bár kétségtelen, van bennem kérdőjel. 😀 Bármit is értsenek a kutatók pl. problémamegoldás alatt, azért az kirajzolódni látszik, hogy az L&D kollégáknak ezekhez az igényekhez alkalmazkodó stratégiát kell kidolgozniuk úgy, hogy épp a puha készségeknek fejlesztése a legnehezebb. Már a járvány előtt sem volt ez egyszerű, most pedig főleg nem az. Az eddigi mainstream tanítási módszerek (pl. ülünk egy meeting roomban és hallgatunk valaki nálunk tájékozottabb embert, szimulálnak nekünk valami marhaságot, ami nem is úgy van a valós életben, vicceseket játszunk abban a hitben, hogy bármit is hozzátesz a csapatkohézióhoz, Joe, a mérsékelten sikeres, amerikai tanácsadó 00-ás lisztbe fingott modelljét vetítik ki egy ppt-n, stb.), a soft skillek esetében nem váltak be. Ugyanakkor az új környezet új lehetőségeket teremtett a vállalatok számára – az alkalmazottak részéről sokkal nagyobb nyitottságot eredményezett a fejlődésre és a támogatásra, mind a HR, mind pedig a vezető felé. 
A Gartner 3 stratégiát mutat be, melyek hatékonyak lehetnek hibrid munkakörnyezetben:
1. Nagyfokú rugalmasság a képzési kínálatban
Nagyon sok tevékenység helyeződött át a virtuális világba és nincs ez másként a készségek fejlesztésével sem, bár önmagában online tanulás továbbra sem bizonyul igazán hatékonynak. Rugalmas lehetőségek felkínálásával azonban fokozni lehet a képzési módszerek hatékonyságát. A hibrid munkavégzést mindenki egy picit másképp éli meg, így olyan tanulási opciókat kell biztosítani, amik egyaránt megvalósíthatók otthon és a munkahelyen is. Érdemes tehát kihasználni a napi rutin nyújtotta lehetőségeket és elfelejteni a standardizált képzési programokat. Az egyénenként változó napi rutinba pl. könnyen bekapcsolható együttműködés egy coach-csal, aki segítséget tud nyújtani a soft skillek fejlesztésében és a következő lépések azonosításában. Segítségével könnyebb összpontosítani az új viselkedésekre és azok következményeire.



