Egy jó vezető hiteles

Az a tanács, hogy mindig legyél őszinte, azt feltételezi, hogy az őszinteség eleve előnyös. Így leírva, könnyen belátható, hogy ez nem igaz. Először is, állandóan hazudunk magunknak, ami elég nehézzé teszi az őszinteséget másokkal. Az öntudatosság minden lehetséges előnye ellenére az önmegtévesztés a norma. Ennek praktikus oka van: azok, akik túlzóan magabiztosak a saját képességeikkel kapcsolatban, könnyebben lenyűgöznek másokat. Ezzel szemben azok, akik pontosabban érzékelik a korlátaikat, gyakran nehezen tudnak önbizalmat sugározni. A megtévesztés – különösen kegyes hazugságok formájában – nagyon jó szolgálatot tesz a munkahelyen. Az állásinterjúk, teljesítményértékelések és munkahelyi interakciók során általában azokat jutalmazzák, akik önmaguk kifinomult, polírozott verzióját adják és nem az őszinte arcukat. Annak ellenére, hogy az emberek azt mondják, hogy értékelik az őszinteséget, azért inkább azt szeretik, ha azt mondják nekik, amit hallani akarnak, nem pedig azt, amit szerintünk hallaniuk kellene. Akkor is, ha az előbbi színlelés, míg az utóbbi igazmondás.

2. Mások véleményének fontossága

Rominak hangzik az, hogy figyelmen kívül kellene hagynunk, mit gondolnak mások rólunk, már a billentyűzetem is a szabadság illatát árasztja, de ez egyszerre irreális és kontraproduktív. Társas lények vagyunk, a sikerünk a hírnevünktől, a belénk vetett bizalomtól és a kapcsolatainktól függ. Társadalompszichológiai kutatások mutatnak rá arra, hogy mások rólunk alkotott képe kulcsfontosságú az előrelépéséhez: a felvétel, az előléptetések és a szakmai lehetőségek nem attól függenek, hogy mennyire gondoljuk jónak magunkat, hanem attól, hogy mások mennyire gondolnak jónak bennünket. A hitelesség esetében sem az számít, hogy mennyire érezzük autentikusnak magunkat, hanem az, hogy mások hitelesnek (őszinte?, megbízható?, kiszámítható? stb.) találnak-e bennünket. 

Ha figyelmen kívül hagyjuk a külső véleményeket durvának, érzéketlennek, sőt nárcisztikusnak is tűnhetünk. Hatékonyabb megközelítés, ha egy picit átgondoltan kezeljük az imázsunkat. A hírnevünket elsősorban nem mi építjük, hanem amit mások mondanak rólunk, így tulajdonképpen nem is mi birtokoljuk, pusztán hat ránk. Az egyetlen módja annak, hogy javítsunk a rólunk kialakult képen az, hogy megértjük, mások hogyan látnak bennünket. Ha azt mondják, hogy ló vagy, ne hidd el! Ha többen mondják, vegyél egy nyerget.

3. A vakon követés kockázata

Popkulturális mantrává vált, hogy "kövesd a szíved". Sajnos az érzelmek és az ösztönök ritkán megbízható útmutatók. Valójában inkább az impulzív, utólag megbánt és elfogult döntések forrásai és az előítéleteink alapkövei. Daniel Kahnemann évtizedeken át kutatta, hogy hajlamosak vagyunk gyorsan gondolkodni. Egy picit szélsőségesebb értelmezésben, egyáltalán nem gondolkodunk. Az értékeinkhez való ragaszkodás, a külső tényezők (pl. a munkahelyi kultúra, társadalmi normák) figyelembevétele nélkül, felesleges súrlódásokat okozhat. Miért az a legjobb nekünk, ha hűek maradunk az értékeinkhez, amikor éppenséggel nyitottak lehetünk mások értékeire, megérthetjük a nézőpontjukat és az érzéseiket? Hogyan dolgozhatunk befogadó vállalati kultúrában együtt, ha mindannyian mereven ragaszkodunk saját értékeinkhez?

És mi van akkor, ha az értékeink önző érdekek? Miért ne értékelhetné valaki a kapzsiságot, a hatalmat, a státuszt, sőt, hogy kihasználhat másokat? Tényleg a "hűnek maradni" a legjobb tanács? 

Ha egyes értékek jobbak, mint mások, hol húzzuk meg a határt? Honnan tudjuk, mely értékek kívánatosak és melyeket kell elnyomni? Talán némi önkritikával, alázattal és nyitottsággal olykor megkérdőjelezhetjük az értékeinket és felmérhetjük a következményeiket; igyekezhetünk mások értékeinek tolerálására és az együttműködésre egy diverz vállalati kultúrában.

4. A "hozd be magad a munkába" mítosza

Ez a mondás azt sugallja, hogy a transzparencia és az önkifejezés mindig előnyös. Valójában elég vékony a határ a hitelesség és a túl sok mindent osztunk meg között. Túl sok személyes információ megosztása félreértésekhez vezethet, kényelmetlenségeket okozhat vagy akár az imázsunk is bánhatja. Ha azt feltételezzük, hogy a kollégák őszintén érdeklődnek az iránt, hogy kik is vagyunk valójában és eszeveszetten szeretnének találkozni a gátlástalan énünkkel, gondoljuk át újra. A legjobb esetben az igazi énünk olyan ember, akit talán három-négy ember tanult megszeretni. :)

Sokan a munkát egyszerűen munkának látják és nem az identitásuk központi részének. A legtöbb ember elmegy dolgozni azért, hogy fizetést kapjon és megéljen. Rengeteg más dolog adhat értelmet az életünknek a munkán vagy a karrieren túlmenően; egy picit vad azt feltételezni, hogy az embereknek a személyes és a szakmai énjüket ötvözniük kellene a munkahelyen.

A hitelességet gyakran a siker egyik fontos összetevőjeként mutatják be, olvashatunk elrettentő példákat és homályos sikertörténeteket is az autentikus vezetői viselkedésről. Az írások nem igazán említik azt, hogy mennyire gyakori vagy fenntartható az autentikus vezetői viselkedés. Azok az értékek, amelyeknek irányítaniuk kellene egy vezető viselkedését, nem reprezentálják a vezetőket általánosságban, és alig valósíthatók meg. Annak ellenére, hogy rengeteg tanácsot kapunk az autententikus vezetésről, annak elterjedtségét és fenntarthatóságát ritkán tárgyalják. Azt sem tudjuk, hány vezető dolgozik Budapest XI. kerületében, nemhogy hányan vezetnek autentikusan. Tulajdonképpen van néhány tanács, amit fogalmunk sincs, hányan követnek. Akkor honnan tudjuk, hogy a tanács jó-e? Ha a hitelesség széles körben elterjedt vezetői viselkedés lenne, nem kellene tanítani.

Még ha jó is, a valóság az, hogy ellentétes erők éket vernek a szándékok és a cselekedetek közé. Egyrészt ott van a vezető értékrendszere: az, hogy mit gondol egy adott helyzetről, másrészt pedig az a viselkedés, ami sikeressé teszi a szerepében és segíti az előrehaladását. Ha nem szerettük Bandit az iskolában, nem lógtunk vele, nem beszéltünk vele sokat. A munkahelyen ezt nem igazán lehet kivitelezni. Nem hiszem, hogy a HR elégedett lenne egy olyan válasszal, hogy rúgja ki Anitát, mert nem kedveljük. Nem kell jogásznak lennünk ahhoz, hogy úgy belássuk, ez az érv jogilag nem védhető, így elkezdünk mindenféle okot gyártani, fegyelmit adunk neki valamilyen policy-re hivatkozva.  Ezt hitelesnek mondanánk? Nem értünk egyet a fizetésemelés szabályaival, mert nem találjuk igazságosnak, de jó katona módjára végrehajtjuk. Vajon hitelesek leszünk a kollégáink szemében?A helyzet csak egyre rosszabb lesz, ahogyan felfelé haladunk a ranglétrán. Hitelesen kommunikálnánk a befektetőkkel a cég helyzetéről, ha az éves bónuszunk múlik rajta? Azt hiszem, a viselkedésünket leginkább az határozza meg, mit kell tennünk a sikerhez, és kevésbé az, ami éppen igaz.

Adódik az a kérdés is, hogy melyik önmagunkhoz kell hűnek lennünk, akik tíz éve voltunk vagy akik most vagyunk? Mi van, ha amit értékelünk és fontosnak tartunk, az idővel változik? Azok a viselkedések, amelyek segítenek megoldani egy helyzetet, szintén változhatnak. Például lehet, hogy kemények vagyunk egy szituációban pedig úgy általában lazák vagyunk. A vezetés paradoxona az, hogy a sikerhez vezető tulajdonságok nem feltétlenül ugyanazok, amelyek a vezetőket a csúcson tartják. A hitelesség forszírozása nem egy hasznos életvezetési trükk, hanem egy félrevezető elképzelés, amely könnyen visszaüthet és kontraproduktív viselkedésekhez vezethet.

Egyes kutatások szerint az emberek annyit hazudnak, csalnak, hogy még épp biztonságban érezzék magukat. Dan Ariely például azt állítja, hogy a legtöbben becsületesnek tartják magukat, mégis szinte mindenki apró módon csal. Épp csak annyira, hogy megtartsa a pozitív énképét.

Szinte mindig jobban járunk, ha nem vagyunk önmagunk, mert a interakciók a való életben kiegyensúlyozottabb megközelítést igényelnek. A hitelesség keltette szabadság ott ér véget, ahol a mások iránti felelősségünk kezdődik. A munkában úgy navigálhatunk hatékonyan, hogy felmérjük, mikor kell őszintének lenni és mikor célravezetőbb etikusan, de megtévesztően cselekedni annak érdekében, hogy jobb benyomást keltsünk, kedvesnek, törődőnek tűnjünk és pozitív reputációt vívjunk ki magunkak valamint, hogy ne maradjunk túl autentikusak. :)