Blog
A gyermeki agy még nem rendelkezik azoknak a mentális koncepcióknak a sokaságával, amelyekkel a felnőtté már igen. Talán nem meglepő, hogy ennek köszönhetően kevésbé jók az előrejelzései (predictions). Míg a felnőtt agyat az előrejelzések dominálják, a gyerekeknek előbb érzékszervi és interoceptív i...
Nem beszélve az érzelmi terhelésről, amit az okoz, hogy azt hitte, megoldotta ezt a személyügyi kérdést, és most ismét a nullánál tart.
Vannak új kollégák, akiken baromi gyorsan látszik, hogy jó lóra tettünk velük, és nem győzünk csodálkozni, milyen gyorsan válnak önjáróvá, mennyire ügyesek, és a hoz...
Kezdjük onnan, ami még a ló innenső oldala, hogy évtizedeken át a munkatársakat és a vezetőket leginkább beutalták a képzésekre, senki nem kérdezte meg tőlük, hogy szándékukban áll-e azokon részt venni. A programoknak egy része valóban szükséges is volt, valamennyi közülük tetszett a részt...
A múlt hétvégén tartottuk harmincéves érettségi találkozónkat, és gyakran emlegetett mintázat volt a kiégés, ami egyaránt sújtotta az oktatásban, az egészségügyben és az üzleti szektorban tevékenykedőket. Már-már azt gondolná az ember, hogy egyértelmű lejtmenetben vagyunk ebben az életkorban, de ha ...
Mostanában volt szerencsém több olyan vezetővel is együtt dolgozni, akinek a munkájában a kreativitásnak és az innovációnak kiemelt szerepe van, és persze saját tapasztalatokat is felhalmoztunk a témában, tekintve, hogy mi is jó pár éve végzünk rendszeres alkotómunkát. Hadd kezdjem onnan, hogy az id...
Sokkal inkább veszteségkerülő (loss aversion), mint amennyire vonzza a potenciális nyereség. Azokra az információkra fogékony, amelyek megerősítik a meglévő meggyőződéseit (confirmation bias). Ha a jelenlegi gondolkodásától nagyon messze lévő érvekkel traktálják, annak erősen ellenáll, és még jobban...
Ez azért van, mert másképp jegyezzük meg és tudjuk felidézni a tényeket és az emlékeket, mint ahogy ez a gyakorlati tevékenységekkel, szokásokkal, tehát a viselkedésünket leginkább meghatározó tényezőkkel történik. Olyan ez, mint amikor rendületlenül nyomogatsz egy gombot, hogy elindíts egy berendez...
Amikor valamit jutalomként él meg az agyunk, ennek a hálózatnak az elemei aktiválódnak, és az idegtudósok szerint teljesen mindegy, hogy belső vagy külső jutalomról van szó, és az is, hogy fizikailag testet öltő vagy megfoghatatlan dologról. Könnyen érthető, hogy az enni- és innivalót, az érzéki élv...
Tetteinket és hiedelmeinket is azok az agyi hálózatok irányítják, amelyekhez nincs tudatos hozzáférésünk. Miként erről már korábban is írtam itt a blogon, az agyunk nagyfogyasztó, igyekszik spórolni az energiával, ezért automatizálja mindazokat a cselekvéseket, sőt gondolatokat, amiket csak tud. “Am...
Eszembe jutott a Dunning-Krüger hatás és az azt leíró grafikon, amiről korábban már írtam itt a Menedzsmentor és a Tudatos Vezetés blogon. Röviden arról van szó, hogy amíg egy témában viszonylag csekély tudással rendelkezünk, de valamennyivel már igen, hajlamosak vagyunk magabizt...
A Harvard Egyetem Social Cognitive and Affective Neuroscience laborjában funkcionális MRI berendezésekkel igyekeznek a különféle agyterületek és a viselkedés közötti kapcsolatokat feltárni. Ebben az esetben azt vizsgálták, hogy az önmagunkról beszélés vajon vált-e ki magasabb aktivitást az...
Manapság a gyártásban és a szolgáltatások terén dolgozó nagyvállalati vezetők többsége nemcsak hallott a lean szemléletről, de megkapta azt a lehetőséget is, hogy közvetlenül megízlelje a témát.
Ismétlésképp: a Lean egy vállaltszervezési filozófia, amely a hatékonyságot és a hatásosságot helyezi közé...
Motivációvesztett állapotból átfordultak bizakodásba, vagy akár lelkesedésbe? Rátaláltak arra a feladatra, ami igazán nekik való? Megerősítést kaptak az erősségeikre? Megfogalmaztak egy jövőképet, vagy akár kisebb és konkrétabb célokat, és elkezdtek rajtuk szisztematikusan dolgozni? Megtapasztalták,...
Pedig nincs szó semmiféle varázslatról, akár már néhány szempont átgondolásával és megvalósításával bárki képes ebbe az irányba tolni az általa tartott fejtágításokat. Íme három dolog, amit megfontolhatsz:
Hogyan tudod változatosabbá tenni a napot?
A változatosság két szempontból is kulcstényező. Az e...



