Blog

A sportban is megfigyelhető, hogy amikor az ellenfél már túl sok ponttal vagy góllal vezet, akkor az kedvét szegi a játékosoknak, és nem nagyon tudnak abban hinni, hogy azt a meccset még meg lehet fordítani. Pedig ha egy csapat el tudott húzni tíz perc alatt hat góllal, akkor egy másik tíz perc alat...
30.10.2023 15:43:23
Tehát tartalmilag egyrészt a negatívumok vannak a középpontban, másrészt pedig az emberek és vélt tulajdonságaik adják az elsődleges beszédtémát.
Több alkalommal kérdeztek már meg arról az ügyfelek, hogy miként sikerül nekem viszonylag gyorsan megfordítani és irányba állítani olyan vezetőket vagy v...
30.10.2023 15:43:23
 

Érzelmi töltekezés abból származik, amikor olyan információkat kapok, ami a résztvevők által elért eredményeket vagy előrehaladást bizonyítják.

Amikor arról számolnak be, hogy a közös munka után pár hónappal tovább erősödött az együttműködés egy vezetői teamben, és mindent megvalósítottak, a...

30.10.2023 15:43:23
A résztvevő feladata, hogy a hallottakat gondosan lejegyzetelje, majd pedig rövid távú memóriájának közepébe belemagolja, hogy egy későbbi számonkérés alkalmával emlékezetébe tudja idézni. Ha mindez eredményes, akkor sikeresen “leoktattuk” a témát. Nem az embert, a témát. Sajnos kevés kivétellel az ...
30.10.2023 15:43:23
A feedback hitelességét tovább erodálta az, hogy a vezető informális csatornákon keresztül azt az információt kapta, hogy azért nem őt választották, mert külföldi pasit szerettek volna a pozícióba. Átgondoltam a teljes repertoáromat, de sajnos nem találtam benne olyan tudást, amivel külföldivé és pa...
30.10.2023 15:43:23

Annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban ide nem sok minden került fel, más formában azonban dolgozott bennem az alkotási és közlési inger. Még valamikor az év elején olvastam el újra Greg McKeown Lényeglátás (Essentialism) című, valamint Leo Babauta A kevesebb ereje című könyvé...

30.10.2023 15:43:23

Persze nem könnyű a megfelelő szűrőket egyik napról a másikra kitalálni. Olykor bele kell futnunk olyan felesleges beszélgetésekbe, amik zsákutcának bizonyulnak, hogy megtanulhatjuk melyek azok a helyzetek, amikre érdemes már az elején udvarias nemet mondani.

Például, nemrég megke...

30.10.2023 15:43:23

Az orvos beszámolt róla, hogy teljes figyelmüket arra fordították, amit az adott körülmények között tenni tudtak: lépésről lépésre nekifogtak a betegek végeláthatatlan sorát ellátni. Akármennyi figyelmet is szenteltek volna a keserves viszonyokra és az áldatlan állapotokra, annyival kevesebb pszichi...

30.10.2023 15:43:22

 Írok róla egy eljárási szabályt, munkautasítást vagy kör-emailt, esetleg kifüggesztem egy logikus helyre, ahol mindenki láthatja. Az emberek nem követik az eljárást, nem tartják be az új szabályt. Nyilvánvaló tehát, hogy mindenki hülye. Mivel ez nem az első eset, levonom azt a konklúziót is, h...

30.10.2023 15:43:22

És persze akadnak vezetők, akik egyikben sem jeleskednek, velük kapcsolatban szoktuk azt emlegetni a kollégáimmal, hogy “kevesebben többen lennénk”.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy az erősen célorientált vezetők is előbb-utóbb belátják, hogy az emberi tényező kihagyása a képletből épp az eredményes...

30.10.2023 15:43:22

Sokkal inkább lehet szó arról, hogy egyszerűen csak azt kapjuk, amire figyelünk. Ha azt keressük, ami változott, akkor a változást látjuk meg, míg, ha arra fókuszálunk, ami állandó, akkor pedig azt a sok mindent, ami továbbra is ugyanolyan, szemben azzal a néhány dologgal, ami meg nem.

Szerencsére, a...

30.10.2023 15:43:22

Nem állítom egyébként, hogy az ilyen érzések, az efféle attitűd ok nélkül üti fel a fejét. Nyilván volt sok kedvezőtlen tapasztalat, vagy az adott munkahelyen, vagy az illető korábbi karrierje során. Több ember több negatív megélését viszont a mindennapi kollektív pampogás sűrű, keserű kotyvalékká f...

30.10.2023 15:43:22

Egyes helyzetekben ugyanis mozgásba kell lendíteni a szekeret ahhoz, hogy realitása legyen később az eredményes, önálló ténykedésnek. A témát egy saját, személyes példán keresztül exponáltam, melynek során nekem kellett nagy levegőt venni, és nekiállni segíteni a fiamnak egy somogyi népdalcsokor git...

30.10.2023 15:43:22

Azzal próbálom őket támogatni, ami az adott szituációban meglátásom szerint az elérendő célt a leginkább szolgálja. Nem állítom, hogy mindig tökéletesen eltalálom, inkább csak azt, hogy a tapasztalataim és a legjobb tudásom szerint törekszem az adekvát megközelítés kiválasztására. Ezek pedig jól ill...

30.10.2023 15:43:22
A felmérések élén áll a „rugalmas időbeosztás” iránti igényünk, lássuk be, hogy jó mindenkinek ha a munkavállalók kiegyensúlyozottabbak és ennek kapcsán jobban teljesítenek. Aki maga kombinálhatja relatíve szabadon a koncentrációt a felüdüléssel, vagy éppen a zombulással, frissebben tud újra ráhango...
30.10.2023 15:43:22

Lehettem volna én híres író, ha gyerekkoromban felfedezik a tehetségemet és fejlesztik, és talán jó gitáros is, ha járhatok magántanárhoz és rendes felszerelésem van középiskolásként. Ha azonban másokra tekintünk, akkor gyakran fogjuk sikerüket a szerencsére, vagy azokra a körülményekre, amelyek nek...

30.10.2023 15:43:22

Ahhoz, hogy a jelenséget kontextusában is értelmezzük érdemes felidéznünk Roy F. Baumeister szociálpszichológus kutatásait, aki többek között az önkontrollal is sokat foglalkozott. Megfigyelései szerint korlátozott mennyiségű akaraterő áll rendelkezésünkre, amit folyamatosan fogy...

30.10.2023 15:43:22

Úgy foglalnám össze a tapasztalatokat, hogy a program tudományos keretbe tette, amit a témában magam is gondoltam, részben cselekedtem, vagy akár propagáltam is néhány postban az év során. Azaz van némi mozgásterünk, de ezekkel tudatosan kell élni, hogy minél kevésbé darálódjunk be. Vélhetően még az...

30.10.2023 15:43:22

Sok esetben már a nulladik ponton elakad a dolog, amikor megindokolják, hogy mi minden miatt esélytelen. Leginkább feltételezésekbe bocsátkoznak, amelyek viszonylag gyenge lábakon állnak: a másik emberrel kapcsolatos, más szituációkban megfigyelt viselkedésekre vagy vélt személyiségjegyekre épülnek....

30.10.2023 15:43:22

Nem vitatva természetesen, hogy szuper dolog, amikor valaki olyan pályafutásra talál, amiben értelmet lát, mások is értékelik, kiváló benne és élvezi is. Az emberek nagyobbik hányada azonban nem is nagyon tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a szenvedélye. Vagy hogy milyen munkával foglalkozna, h...

30.10.2023 15:43:22